Hargita Megye Tanfelügyelősége, Hargita Megye Tanácsa, az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza és az RMPSz közös szervezésében került sor október 17-én tíz Hargita megyei pedagógus kitüntetésére. Ivácson Sándor idén nyugdíjba vonult magyartanár kollégánk is a díjazottak között volt. Az elismerést kiváló munkájukért vehették át az ünnepeltek. A laudáció ezen az emlékezetes eseményen hangzott el.

Tisztelt ünneplő közönség!

     Ez év szeptemberében is becsöngettek, s a többi iskolához hasonlóan az Orbán Balázs Gimnázium is megtelt hangokkal, színekkel, élettel. Ebből az élénk forgatagból azonban közel négy évtizedes munka után mostantól hiányozni fog Ivácson Sándor, vagy ahogy mi gyakran neveztük: a mi Sándorunk. Átigazolt ugyanis egy másik csapathoz, mostantól a nyugdíjasok táborát erősíti. Ez azért is hihetetlen, mert a hosszú évtizedek alatt biztos pontot jelentett a folyton változó, s olykor összekuszálódó eseményekben.

     Sándor a szó legnemesebb értelmében volt pedagógus. Sokoldalúságát szinte lehetetlen bemutatni ilyen szűk keretek között. Tanított magyar irodalmat, világirodalmat, filozófiát, logikát, s ami legalább ennyire fontos: nevelte és emberségre tanította a rábízott fiatalokat. Éveken keresztül vezette a színjátszó kör munkáját, remek előadásokkal örvendeztette meg a kollégákat, diákokat és a szülőket. Különböző versenyekre készítette diákjait, zsűrizéseket vállalt, emlékműsorok összeállításából vette ki a részét. Szakszervezeti vezetőként képviselte a körzet pedagógusainak érdekeit, s ő volt az összekötő láncszem, ami az RMPSZ áramába kapcsolt minket.

     Nem emlékszem, hogy ennyi vállalás és szakértelemmel végzett munka mellett fáradt, rosszkedvű vagy dühös lett volna. Minden helyzetben nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak láttam, láttuk, aki képes megnyugtatni másokat is. Ha a mindennapok terhe nagyon ránk telepedett, neki mindig volt valamilyen találó adomája, kedves története, jó sztorija, amivel megszelídítette a hullámokat. A „hogy az ördögbe ne…” mondat csak az ő hangján lehet megnyugtató.

     Nádas Péter a következőket írja: „Ahogy az ember abbahagyja a munkát, megpillantja a saját életét csupaszon. A munkával feldíszítem, tartalmassá teszem, de ha mindezt lehántom róla, tulajdonképpen nem is tudom megmondani, mit csináltam egy életen át.” Nos, a mi Sándorunkra a kijelentés második része biztosan nem érvényes. Ő munkával valóban feldíszítette, tartalmassá tette életét úgy, hogy azzal a diákság, az iskola javát szolgálta. Mi tehát tudjuk, hogy mit csinált egy életen át, ahogyan azt is tudjuk, hogy napjai most sem tétlenkedéssel telnek. S ha már elvégzett minden aznapra tervezett munkát, biztosan akad kezébe egy jó könyv.

     Valahol azt olvastam, hogy a világ leghosszabb kávészünetét gyakran nyugdíjazásnak is nevezik. Kedves Sándor, lepjél meg minket néha egy kávészünetnyi látogatással! Szeretnénk azt is, ha ennek a látogatásnak csak egy részét töltenéd kint az oldalban, a sátor alatt, a többit bent a tanáriban, a régi helyeden.

     Gratulálunk a jól megérdemelt kitüntetéshez, és további derűs, tartalmas éveket és jó egészséget kívánunk Neked!

Székelykeresztúr, 2022. október 17.

Zsigmond Viola