Érzelmi menedzsment: a közösségi média elleni küzdelem eszköze

Az internet-függőségre kínál megoldást az az Erasmus+ projekt, amely 2019 őszén vette kezdetét Székelykeresztúron. Három ország (Románia, Portugália, Spanyolország) három intézménye (civil szervezet, helyi önkormányzat, iskola) lépett stratégiai partnerségre azzal a céllal, hogy közösen hozzanak létre egy olyan didaktikai segédeszközt, melyet mind a szülők, mind a pedagógusok haszonnal forgathatnak nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. Ebben a kétéves projektben vállalt nagy szerepet az Orbán Balázs Gimnázium is. A nyitóeseményre, amelynek házigazdája a székelykeresztúri Erdélyi Ifjak Szövetsége volt, 2019 novemberében került sor. A projekt-menedzsment találkozó során a partnerek küldöttségei nemcsak egymással, hanem a projekt kivitelezésének módozataival és ütemtervével is megismerkedhettek.
Az ezt követő időszakban konzultációk, képzések, kérdőívek összeállítása, munkamódszerek megvitatása fog zajlani. Mindez annak érdekében, hogy a pedagógusok hatékony segítséget tudjanak nyújtani olyan 12-18 éves fiataloknak, akik korunk egyre súlyosodó problémájával, az internet-függőséggel küzdenek.

 

Frissítés: 2021.04.15

 

2019 őszén iskolánk egy újabb Erasmus+ programba kapcsolódott be: EMOTIONAL MANAGEMENT: Tool to Fight Social Media Dependency. Akkor még nem is sejtettük, mennyire időszerűek lesznek majd az általa érintett témák. A projekt a túlzott közösségi média-használatból eredő problémákra (hamis énkép/identitás; kortársnyomás; zaklatás stb.) irányítja a figyelmet. Ugyanakkor megoldást is kínál rá: egyrészt egy tréning által, mely az érzelmek kezelését tanítja a pedagógusoknak, másrészt egy gyakorlatgyűjtemény összeállításával, melyet majd minden érdeklődő rendelkezésére bocsátanak.

 

Bár a világjárvány a projektnek az eredeti tervek szerinti megvalósulását megakadályozta, a lehetőségek adta keretekhez igazodva most is zajlanak a projekthez kapcsolódó tevékenységek. Az elmúlt időszakban egy felmérést készült, melyben 12-18 év közötti diákokat, szülőket és pedagógusokat kérdeztünk meg internethasználati szokásaikról. A beérkezett adatok, tapasztalatok függvényében kerül majd kidolgozásra az a munkafüzet, mely pedagógusoknak hivatott segíteni a felmérés során azonosított nehézségek megfelelő kezelésében. Úgy gondoljuk, a megváltozott oktatási körülmények között ez majd kiemelt jelentőséggel fog bírni.

 

Aki szeretné megtekinteni/kitölteni a kérdőíveket, itt érheti el:

 

Kérdőív diákoknak:

 

Kérdőív szülőknek:

 

Kérdőív pedagógusoknak:

 

 

logo B color

 

Partnereink

fp

elka i