Farsangi tombola

Olvasótábor

Az Orbán Balázs Gimnázium Könyvtára 2015. szeptember 8-10 között olvasótábort szervezett a II-IV osztályos kisiskolások számára. 19 gyerekkel dolgoztunk, a 3 nap alatt meséket, verseket olvastunk, igyekeztünk változatos tevékenységekkel sok-sok érdekes játékkal minél közelebb hozni a gyermekekhez a könyvet, az olvasást. Népmesékkel ismerkedtünk, Kányádi Sándor verseit olvastuk, nyelvtörőket, mondókákat, dalokat tanultunk. Az olvasottakhoz gyakran egyéni, páros, illetve csoportos feladatokat társítottunk. Versírással is próbálkoztunk, miközben a nyelvtan és helyesírásról sem feledkeztünk meg. Az ismeretlen szavakat szótárak, lexikonok segítségével értelmeztük. A drámajátékok, a mozgásos-, verseny- valamint szórakoztató játékok segítségével sikerült fenntartani a derűs, nyugodt légkört.
Az előző évekhez képest szándékosan kevesebb gyermeket fogadtunk, így sokkal hatékonyabban tudtunk dolgozni, több odafigyelés jutott egy-egy gyermekre. Mindenből kaptak egy csipetnyi ízelítőt a gyerekek, ami így tanévkezdés előtt reméljük, a javukra válik. Hisszük, hogy az olvasás mindennapi feladat és nemcsak ismeretek forrása, hanem jó szórakozás is.
A tábor mindenkori célja az olvasóvá nevelés, olvasási szokások kialakítása, valamint az olvasás kikapcsolódást, szórakozást, élvezetes, örömteli élményt jelentő tevékenységgé fejlesztése. A pozitív visszajelzéseket köszönjük, reméljük a gyerekek olvasási vágyát sikerült felébreszteni és évközben is folyamatosan használják iskolánk könyvállományát, amelyet pályázatok útján évente bővítünk.

 

Hatos Melinda könyvtáros
Szávuly Emese tanítónő

 

olvaso 1

olvaso 2

Partnereink

fp

elka i