Határtalanul! program – Kaposvári kirándulás

Határtalanul! program – Kaposvári kirándulás: a Dél-Dunántúl és a Balaton-felvidék felfedezése

 

Iskolánk 40 diákjának adatott meg az a lehetőség, hogy a Határtalanul! programnak köszönhetően megismerkedjen a Dél-Dunántúl és a Balaton-felvidék épített örökségével és természeti szépségeivel.

 

2019. június 9-én utazott a nagy csapat Kaposvárra, pontosabban a patcai Katicatanyára, de útközben rövid sétát tettünk Szeged központjában is. A Tisza partvonalát követve jutottunk el a Szegedi Tudományegyetem épületéhez és a dómhoz.
Megérkezésünk után a szálláshelyünkkel és az élményparkkal ismerkedtünk.

 

A projekt első napján a szennai szabadtéri múzeumot jártuk be. A kiállított tájházak révén bepillantást nyerhettünk az egykori parasztcsaládok mindennapjaiba. Emellett diákjaink ki régi gyermekjátékokat és a gyöngyfűzést is kipróbálhatták. A délutánt a kaposvári Virágfürdőben töltöttük, ahol a hőség is elviselhetőbbnek tűnt.

 

Kedden Niklára látogattunk el. Itt Berzsenyi Dániel költő kúriáját és gyönyörű kertjét vehettük közelebbről is szemügyre, majd Somogyvárra mentünk, ahol a Szent László által alapított apátság romjait és a Szent László Emlékhelyet nézhettük meg. Bár a nap eddigi történései is nagyon tartalmasak voltak, a legizgalmasabb rész ebéd után következett, amikor az OBG-s diákok kedvükre csúszdázhattak a Katicatanya felnőtt-játszóházában. Pedálos gokart, vízibicikli, labirintus, trambulin és vízipark állt a játszani vágyók rendelkezésére.

 

Szerdán a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium diákjaival, tanáraival találkoztunk. A diákok kis csoportokban ismerkedtek Kaposvár belvárosának látványosságaival. A városnézést követően az iskola aulájában egy elsősegély témájú előadáson vettünk részt, majd a két iskola diákjai közös faültetése következett. A naplementét a zselickisfaludi Csillagpark kilátójáról vehettük lencsevégre.

 

Csütörtökön bejártuk a Balaton déli partvidékét: a balatonboglári és a fonyódi kilátóról megcsodáltuk a Balatont, és az őt körülvevő hegyeket, majd a nap hátralévő részét a balatonboglári Platán strandon töltöttük. Különleges élményt jelentett a diákok számára a balatonboglári bobpályán eltöltött idő is.

 

Pénteken, június 14-én hajnalban indultunk haza. Útközben pihenőt tartottunk Budapesten, melynek során a főváros látványosságaival ismerkedtünk. Sok élménnyel gazdagabban tértünk haza.

 

Ezúton mondunk köszönetet a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tantestületének a lehetőségért és a szervezőmunkáért.

 

A X. A és B osztály diákjai

 

hat kk w

hat kk w

Partnereink

fp

elka i