Magánerdészeti nyílt nap

2019. szeptember huszonhetedike igazán rendhagyó módon telt a két tizedik osztálynak. A székelyudvarhelyi Magánerdészet Nyílt Napján a biológia és kémia tanárnőkkel, továbbá három erdésszel ellátogattunk a Sóskútra.

 

Azt hiszem, nyugodt szívvel állíthatom, hogy ezt a napot soha nem fogjuk elfelejteni és örök tapasztalat marad mindannyiunk számára, mivel felejthetetlen élményekben volt részünk az erdőben eltöltött órák során. Megtanultuk, hogy mit jelentenek azok a jelek, amelyeket a túrák során a fákra festve szoktunk látni, hogy milyen matematikai képleteket használnak az erdészmérnökök nap, mint nap és az erdészek a térképészet rejtelmeibe is bevezettek minket, valamint felettébb türelmesen magyarázták el nekünk, hogy honnan lehet felismerni a különböző fafajtákat.

 

Reméljük, hogy még tavasszal lesz lehetőségünk egy csemeteültetéssel egybekötött szép napot eltölteni az erdőben, mint amilyen ez a szeptember végi volt.

 

Kányádi Kincső, X. A

 

erd

 

erd

Partnereink

fp

elka i