hivogato 2017

Szüret versben, énekben, képekben

A Kreativitás Otthona projekt keretén belül kilencedik alkalommal került megszervezésre a Szüret versben, énekben, képekben című előkészítő és I-IV. osztályos tanulók körzeti versenye, amelyet 2016. október 26- án tartottunk, az Orbán Balázs Gimnáziumban.
Az előző években bejárt témák: az ősz, advent, farsang, húsvét, Márton napja, farsang, a tavasz, a fény, a szivárvány után az idén a szüret volt a témánk. A verseny kezdetén a tanulók az adott témával ismerkedtek. Beszámoltak hogyan zajlik a szüret, mibe gyűjtötték régen a szőlőt, mi a puttony, hogyan készül a bor. Ezt követte a csapatok bemutatkozása.

 


Idén tíz csapat nevezett be Székelykeresztúrról és a környező falvakból (Szentábrahám, Szenterzsébet, Kobátfalva, Etéd, Betfalva), akik a témához kapcsolódó csapatnevet választottak.

 

A verseny három részből állt. Az első részben egy szabadon választott, témához kapcsolódó verset mutatott be az egyik csapattag. A második részben ugyancsak témához kapcsolódó gyerek- vagy népdalokat énekeltek. A harmadik részben szőlőfürtöt kellett készítsenek papírcsík (qilling) technikával.

 

 

A versenyen a következő eredmények születtek:

 

 

Szavalásban:

  • I. hely: Magyari Anita - előkészítő osztály - Orbán Balázs Gimnázium, Székelykeresztúr
  • II. hely: Mátéffy Magor - III.osztály - Petőfi Sándor Általános Iskola, Székelykeresztúr
  • III. hely: Szabó Szabolcs - III.osztály - Bem József Ált. Iskola Újszekely-Székelyszenterzsébet
  • Dicséret: Bözödi Rita Diána – I. osztály - Gálfi Sándor Általános Iskola - Kobátfalva
  • Dicséret: Zsidó Szabolcs - előkészítő I. osztály - Orbán Balázs Gimnázium, Székelykeresztúr

 

Éneklésben:

  • I. hely: Balázs Boróka - I. osztály - Petőfi Sándor Általános Iskola, Székelykeresztúr
  • II. hely: Tódor Andrea - IV.osztály - Orbán Balázs Gimnázium , Székelykeresztúr
  • III. hely: Antal Pálma-Alma - IV.osztály - Orbán Balázs Gimnázium, Székelykeresztúr
  • Dicséret: Kincses Ilka-Mária - IV. osztály - Berde Mózes Unitárius Gimnázium, Székelykeresztúr
  • Dicséret: Nagy Eszter – III. osztály - Bem József Ált.Iskola, Újszekely-Székelyszenterzsébet

 

Kézimunkában:

  • I. hely: Fürtöcskék csapata - Jósika Miklós Általános Iskola, Etéd
  • II. hely: Mazsolák csapata - Gálfi Sándor Általános Iskola - Kobátfalva
  • III. hely: Kereplő csapata - Petőfi Sándor Általános Iskola, Székelykeresztúr
  • Dicséret: Muskotály csapata - Orbán Balázs Gimnázium, Székelykeresztúr
  • Dicséret: Szóló szőlő csapata - Petőfi Sándor Általános Iskola, Székelykeresztúr

 

A csapatversenyben több holtverseny alakult ki, ezzel is megmutatva, hogy minden csapat a maximumot próbálta kihozni magából.

 

Csapatversenyben:

  • I. hely: Muskotály csapata - Orbán Balázs Gimnázium, Székelykeresztúr
  • II. hely: Szóló szőlő csapata - Petőfi Sándor Általános Iskola, Székelykeresztúr
  • Kereplő csapata - Petőfi Sándor Általános Iskola, Székelykeresztúr
  • III. hely: Mazsolák csapata - Gálfi Sándor Általános Iskola - Kobátfalva
  • Dicséret: Puttonyosok csapata - Orbán Balázs Gimnázium, Székelykeresztúr
  • Fürtöcskék csapata - Jósika Miklós Általános Iskola, Etéd
  • Cickom csapata - Bem József Ált.Iskola, Újszekely-Székelyszenterzsébet

 

Minden versenyző ügyesen szerepelt. Gratulálunk a szép eredményekhez!

 

osz 1

Partnereink

fp

elka i