Egy szürke keddi nap román óráján az osztályfőnökünk egy titokzatos mosollyal az arcán köszöntött minket, és ahelyett, hogy az igék ragozásának rejtelmeibe repített volna, leült velünk szemben, majd előadta tervét, miszerint mi, együtt, a két X. évfolyam a karácsonyi hangolódást egy kis műsorral koronázhatnánk meg, megörvendeztetve szüleinket, tanárainkat. Mindannyian fellelkesülve kezdtük olvasgatni a verseket, énekeket, és bár egyelőre csak a képzeletünkben, de kezdett összeállni a hangolósdi. Mindenki kapott személyre szóló verset, melyben kibontakozhatott. Hosszú, olykor izzasztó próbák eredményeképpen, megszületett a mi kis műsorunk. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy minden simán ment. Magunkhoz hűek maradtunk, a versek tanulását nem siettük el, áldott jó tanáraink az utolsó próba alkalmával szembesültek vele, hogy még mennyire nem. Az énekek szövege is csak szép lassan bandukolt be fejünkbe, gitárakkordjaink el-elvándoroltak… szó mi szó − a felkészülés sok kalanddal járt. A testvérosztály meginvitálása még csak fokozta bennünk az izgalmat. Tudtuk, oda kell tennünk magunkat, ha már egyszer a fociban kikaptunk… Igyekezetünknek meg is lett végső eredménye. Az esemény napján a dísztermet finom sütemény meg teaillat lengte be, na meg a tizedikesek izgatott sugdolózása. Mindenki puccba vágta magát, és büszkén, magabiztosan foglaltuk el helyünket a színpadon, szemünket a kíváncsi közönségen legeltetve. Mondanom sem kell, igyekezetünknek meg is lett a gyümölcse, szereplésünk igencsak jól sikeredett, talán meg egy kicsit mi is meglepődtünk, hogy együtt mire vagyunk képesek. A közösen elénekelt Csendes éj által kiteljesedett jóhangulatot a kis szeretetvendégség és beszélgetés egyvelege koronázta meg, mindenhol büszke szülők, tanárok, nevetgélő, megkönnyebbült diákok. És ha még ez sem lett volna elég, a buli része még csak ezután következett... Testvérosztályunkkal karöltve helyszínt váltottunk, és az est további részét egy kis kikapcsolódással töltöttük a Bistróban. A finom hidegtálak kellemes társasága mellett alkalmunk volt feloldódni, beszélgetni, szórakozni. Az est végén jóllakottan, kibékülve magunkkal és a világgal gondoltunk vissza az aznapi eseményekre, és a frissen szerzett élményeinket elraktároztuk szívünk mélyére, hogy majd talán egy napon elővehessük őket, és huncut félmosollyal az arcunkon jót derülhessünk rajtuk.

Zsidó Ágota, 10.A