Olvass, másképp! projekt

2015. november 3-5 között zajlott az Olvass, másképp! elnevezésű projektünk az Orbán Balázs Gimnázium könyvtárában, III-IV. osztályos gyerekekkel. A három nap tevékenységeinek fő célja a szép magyar nyelv megalapozása, a szókincs gazdagítása olvasással, játékkal.
A projekt anyagi alapját a Balassi Intézethez benyújtott pályázatunk tette lehetővé, amely eredményeként biztosíthattuk a résztvevők ebédjét, megvásárolhattuk a tevékenységek során felhasznált kellékeket és nem utolsó sorban bővíthettük iskolánk gyermekkönyvtárának állományát.
A tevékenység sorozat témája Ludas Matyi meséje volt, melyet különböző olvasási technikákkal ismertünk meg, mélyítettük el. Ehhez a meséhez alakítottuk a különböző tevékenységeket, játékokat (ismerkedő, egymást köszöntő, koncentrációs, mímes- improvizatív, ritmusfejlesztő) és kommunikációs gyakorlatokkal igyekeztünk gyermekközpontúvá tenni a közösen eltöltött órákat. Minden napra beiktattunk beszédtechnikai gyakorlatokat és próbálkoztunk, mesedramatizálással is.
Második napra önkénteseket hívtunk meg, akik az Erdélyi Ifjúsági Egyesület keretein belül városunkban tevékenykednek. Ők kézműves foglalkozást tartottak a gyerekeknek, hulladék papír felhasználásával. A témához kapcsolódóan Ludas Matyi és Döbrögi álarcokat és egy egész libasereget készítettünk.
A projekt zárásaként, a fényképek és az elkészült munkák segítségével, a résztvevő gyerekek szülei, nagyszülei egy kis ízelítőt kaphattak a három nap tevékenységeiből.

 

 

Hatos Melinda, könyvtáros
Szávuly Emese, tanítónő

 

olvass 1

 

olvass 2

Partnereink

fp

elka i