Gólyatábor

Az idén is megszervezték a kilencedikes osztálynevelők a hagyományos gólyatábort. Szeptember 1-én izgatottan gyülekeztünk az iskola kapuja előtt. Kíváncsian vártuk, hogy vajon milyen is lesz, hiszen kisgólyaként először és utoljára vehetünk részt gólyatáborban. Az elején nem nagyon ismertük egymást, de az ismerkedős játékoknak köszönhetően sikerült összebarátkoznunk. Az érdekes osziórákon próbáltunk minden osztálytársunkkal megbarátkozni, arra gondolva, hogy a következő négy évben egy jó osztályközösséget alkotunk. Az ismerkedős játékokon és az osziórákon kívül volt a rendhagyó gólyatánc, amit már az első nap sikerült megtanulnunk. Annyira tetszett, hogy nem feladatnak éreztük, bármikor szívesen táncoltunk, még hajnali hatkor is, annak ellenére, hogy a szemünket is alig tudtuk kinyitni.
Első este olimpián vettünk részt, kiscsapatokban versenyeztünk. A versenyszámok érdekesek és viccesek voltak, a következő próbákon ügyeskedhettünk: szinkronúszás szárazon, palacsinta ping-pong, stafétaváltó, cipődobás, célba dobás és egyebek. Nagyon jól szórakoztunk.
Kedden délután kijöttek leendő tanáraink, nekik is bemutattuk a gólyatáncunkat, ezt a két kilencedik osztály közti focibajnokság követte. Este pedig Kaszinó volt az ebédlőben, amelybe a tanárok is bekapcsolódhattak. Ez is érdekes volt, ügyességet, leleményességet igényelt.
Utolsó nap a két kilencediknek egy csapatként kellett végrehajtania 25 feladatot 40 perc alatt, ami lehetetlen volt, de azért megpróbáltuk, nagyon közel jártunk a végéhez, amire lejárt a ráadásként kapott 5 perc is. Mielőtt jöttünk volna haza, mindenkinek feltűztek a hátára egy lapot, és bárki írhatott bárkinek a hátára. Nagyon élveztük ezt is. Mindenki írt mindenki hátára, ez azt jelenti, hogy sikerült megismernünk az új osztálytársainkat, évfolyamtársainkat.
Én úgy gondolom, hogy ez minden kilencedikesnek egy szép emlék marad.

 

Szabó Anita, IX. A.

 

Szeptember elseje és harmadika között került sor a már hagyományosnak számító gólyatáborra, amelyet az ivói Irgó Panzióban szerveztek meg az osztályfőnökök és a diáktanács tagjai.
Hétfő reggel 10 órakor indultunk el az iskolától. Az 54 kisgólya izgatottan ült a buszon, azt várva, hogy mikor érkezünk már meg a szállásunkra. Mikor megláttuk a busz ablakaiból a házakat és a nagyon szép udvart, egy véleményen voltunk: csodálatos helyre érkeztünk. Bepakoltunk a házakba és kezdődhetett az első nap. A tábor első mozzanata az volt, hogy csapatokra osztottak minket, majd az igen jól képzett és felkészült csapatvezetők segítségével nevet választottunk (Elevenek, Tarka tollak stb.) és plakátot készítettünk. Elkezdtük tanulni a gólyatáncot az előre elkészített zenére, csapatjátékokban vettünk részt, délután pedig sor került az első osziórára is.
A második napon egy nagyon kellemes meglepetéssel készültek a csapatvezetőink: kora reggeli (hajnali hat órai kezdettel) táncpróbát tartottak nekünk. Mindenki nagyon élvezte – már akinek sikerült felébrednie.
Az ébresztőt követően megreggeliztünk, aztán tánc, amit már mi kértünk, annyira megszerettük. Utána megint csapatjátékok következtek, majd az osztályfőnökünk délután elvitt minket egy sétára az Irgó patak mentén, fel az Irgó tetőre. Amikor visszaérkeztünk, láttuk, hogy megérkeztek a tanáraink. Megmutattuk nekik a táncunkat – többszörösen –, majd közös vacsorát főztek nekünk.
Vacsora után „elutaztunk" egy lakatlan szigetre, hajóval, ahol szintén különböző játékokban vettünk részt: ki kellett találni, hogy mire gondol az ördög, volt szkander, itt a piros, hol a piros, vagy épp bele kellett találni egy pingpong-labdával a vödörbe. Az est utolsó játéka a medvevadászat volt, amit mindannyian nagyon élveztünk.
Utolsó nap még egy kicsit ismerkedtünk, táncoltunk, játszottunk (Adj, király katonát, maffia) aztán már azon kaptuk magunkat, hogy eljött a pakolás ideje, mert délután indultunk haza.
Minden kisgólya nevében elmondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük ezt a meglepetésekkel teli, szuper tábort a tanárainknak és nagyobb diáktársainknak!

 

Varró Csenge-Abigél, IX.B

 

golyat2

golyat3

golyat4

Partnereink

fp

elka i